Második fejezet-Tervek és ötletek

Alec szemszöge


Az éjszakám egész máshogy alakult, mint ahogyan elterveztem. Felix-szel az egyik sikátorban múlattuk az időt, mint minden este. Épp arról áradozott nekem, hogy mennyire várja már, hogy Gianna átváltozhasson, amikor is léptek zajára lettünk figyelmesek. Egy alak jelent meg a sikátor bejáratánál. Habár sötét volt, mégis tökéletesen láttam őt, mintha csak nappal lett volna - annak ellenére, hogy napközben nem is igazán tartózkodunk a városban.

Először azt hittem, csak egy egyszerű ember, de miután jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy ő más. Láttam, hallottam, és éreztem. Nem volt sem ember, sem vámpír. A szíve gyorsan vert, gyorsabban, mint egy átlagos emberé. A szemei csokoládébarnák voltak, ami még jobban kihangsúlyozta fehér bőrét, mely szinte teljesen olyan volt, mint az átlagos vámpíroké, épp csak egy kicsit melegebb - habár nem érintettem meg őt, mégis éreztem a testéből áradó hőt. Százhatvan centi magas lehetett, telt, vonzó ajkakkal, amelyeket szinte lehetetlen volt érintetlenül hagyni.

Vonzódtam hozzá, nagyon is, amit szégyelltem ugyan kicsit, de aztán rájöttem, hogy én a vadász vagyok, és ő csak a préda volt, aki kísértett engem. A haja lófarokba volt kötve, amit az emberek általában akkor viselnek, amikor nincs elég idejük elrendezni hajukat, de neki nagyon jól állt.

Bronzszínű hajtincsek keresztezték az arcát. A torkom kaparni kezdett, mintha hetek óta nem ettem volna. Amikor az ujjamat a szájához nyomtam, az egyik felem csak el akarta hallgattatni őt, az ennél kevésbé érett oldalam viszont tudni akarta, hogy milyen lehet megérinteni. Láttam a meglepettséget a szemében, amitől izgatott lettem. Ez megijesztett. Most én vagyok a préda? Átléptem a határt? Talán igen, méghozzá egy szemtanú előtt. Felix kuncogni kezdett, amikor megérezte a köztem és a lány közt vibráló feszültséget.

A neve Renesmee Cullen - egy jól ismert személy a világunkban. Edward Cullen és Isabella Swan lánya. Félig ember. Sem természetes, sem helyes nem volt, de mégis létezett. Emlékszem, amikor tudomást szereztünk a létéről. Azonnal elindultunk Forks-ba, Washington államba, készen a csatára. Biztosak voltunk benne, hogy győzni fogunk, akár harc nélkül is. Ők azonban idegen vámpírok segítségét kérték, hogy megakadályozzanak minket tervünk véghezvitelében. Okos ötlet volt, azt meg kell hagyni. Amire leginkább emlékszem az az, hogy Jane mindenáron végezni akart velük, legfőképpen Isabelláva. Utálta őt. Renesmee csupán egy indok volt.
Vissza kellett tartanom őt, különben megtámadta volna a gyereket, és az anyját is, Aro pedig nem örült volna egy ilyen kitörésnek. Cullenék elmagyarázták Aronak, hogy a gyermek nem jelent fenyegetés számunkra. Végül nem került sor semmiféle csatára, és azóta nem is igazán gondoltam Renesmee-re.

De ahogy ott állt Aro előtt, olyan érzések kezdtek előtörni belőlem, amelyek azelőtt még sohasem. Talán az emberi éveimben, de azokra nem akartam emlékezni. Emberi érzéseken gondolkodni időpocsékolás. Nem volt szükségem rájuk, én nem is akartam, hogy legyen.

Nem fogok hazudni, Renesmee tényleg gyönyörű volt, annak ellenére is, hogy csak fél vámpír. Volt benne valami elegáns báj, ami felkeltette a figyelmemet. Természetesen flörtöltem vele, de csak azért, hogy megtudjam, milyen messze tudok elmenni.

A pillanat, amikor rájött a nevemre, igazán szórakoztató volt. Félt tőlem, és jól is tette. Nem vagyok a barátja, ahogy a többiek sem, és ezt tudnia kell. Tudnia kell, hogy nem tartozik ide, de Aro, mint már említettem, mégis nagyon örült érkezésének.


- Renesmee Cullen - búgta. - Micsoda meglepetés!
Renesmee-re nézve éreztem a testéből áradó feszültséget. Remegtek a kezei, és alig észrevehetően zihálni kezdett. Nem lesz itt egy hétig sem, gondoltam. Félve nézett Arora, talán azért, mert még emlékezett a legutóbbi találkozásukra, amikor Aro majdnem végzett vele és a családjával. Érthető persze, de mégis. Ha már Arotól így megijed, mit fog tenni, amikor majd Jane-nel találkozik? A helyében már rég elfutottam volna.

Sóvárogtam ezért a lányért, és csodálkoztam volna, ha Aro nem akar megöletni ezért.
Mért kellett idejönnie? Mért kellett a félvér Cullennek idejönnie? Azért, hogy lássa Arot, és a Volturi többi részét? Nem tanítottak neki eleget a szülei? Biztos voltam benne, hogy legalább Carlise figyelmeztette őt, de nyilvánvalóan túl makacs volt. Meg kell tanulnia a leckét. Ez nem volt jó döntés a részéről. Gondoltam, hogy Aro udvariasan fogja üdvözölni, de utána biztosan felhívja a szüleit, és véget vet ennek a problémának.

- Ah, drága Renesmee, te megnőttél! - kiáltott fel Aro, és vigyorogva közelebb sétált hozzá. Kinyújtotta a karját, de a lány nem akarta elfogadni a gesztust. Hülye gyerek.
- Üdv, Aro. Te nem változtál semmit - Hallatszott a humor a hangjában, amitől elvigyorodtam. Persze, hogy ugyanúgy nézünk ki, hiszen halhatatlanok vagyunk. Ő nem volt az, és jobb lett volna, ha nem is hiszi magáról.

Ekkor jöttem rá, hogy nem kerülhetek kapcsolatba a Cullen lánnyal. Undorodnom kellett volna tőle. Ahogy abban a pillanatban a találkozásunkra gondoltam, hirtelen betegnek éreztem magam.

Aro nevetni kezdett Renesmee megjegyzésén, amitől mindenki ellazult egy kissé.

- Mmm, nagyon jó, Alec. Elégedett vagyok - nézett rám büszkén, majd vissza Renesmee zavart arcára.
- Nem mintha nem lepődtem volna meg. Mi hozott téged ide? Talán csatlakozni szeretnél a testőrséghez? - kérdezte reménykedve, mintha nem tudta volna a választ. Hogyan gondolhatta, hogy a családja helyett minket választ? Ismertem Cullenéket. A család volt a legfontosabb számukra, és ezt mindenki tudta. Egy részem mégis abban reménykedett, hogy talán tényleg azért jött ide, hogy csatlakozzon hozzánk. Tényleg ezt akartam? Nekem kötelességeim voltak, de Renesmee lehetett volna a szórakozás.

- Oh, nem... Én. Személyes okok miatt hagytam el az otthonomat, és csak azért jöttem ide, hogy. Egy kis időt a családom nélkül tölthessek. Persze csak ha neked megfelel - mondta félénken, miközben egy hajtincset a füle mögé simított. Az arca vörös volt az idegességtől.
Hülye, hülye gyerek!
Sikítani akartam. Tényleg csak azért jött ide, hogy engem szórakoztasson? Csak azért jött ide, mert ez a hely jutott először eszébe?! Elrontott, rohadt csecsemő! Vágytam rá, annyira akartam őt, mint még soha senkit, de még véletlenül sem történhetett volna köztünk semmi! Azért jött ide, hogy engem gyötörjön, csak mert nem kapott meg egy vacak mobilt, amiért könyörgött?! Képtelenség! Csak az időnket fecsérelte, és bosszúságot okozott nekünk. Aronak tudnia kellett volna, hogy hol a határ! Nem akart csatlakozni hozzánk, csak vakációzni akart! Természetesen nem kellett aggódnom. Aro tudja, hogy mikor kell engedi, és mikor nem.

- Természetesen. Alec majd megmutatja a szobádat

.Vagy nem tudja.
Túl normálisnak hittem Arot, nyilvánvalóan mindent megadott volna ennek a lánynak, csak azért, hogy maradjon. Ez lesz majd az új játszótere, de mért is?! Nem leszünk erősebbek tőle, valójában csak akadályozni fog minket. Egy tintafolt volt a tiszta papíron. Más helyzetben tudtam volna ezt az egészet kezelni, de így... Biztos voltam benne, hogy meg fogok őrülni. Azon töprengtem, meddig akarhat velünk maradni. Napokig, hetekig, vagy a legrosszabb esetben akár hónapokig?! Meg fogok bolondulni!

Közben rájöttem, hogy elfelejtettem válaszolni, de azt hallottam, hogy Aro szólított. Miért?

-Aro, kérlek - hozzá sétáltam, és lehalkítottam a hangomat annyira, hogy Renesmee ne hallhassa. Pedig valójában lényegtelen volt. - Aro, vedd figyelembe, hogy ez csak szórakozás számára.
Aro megrázta a fejét, és felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kíváncsi a mondandómra, éppen akkor, amikor Caius megszólalt.
- Hallgasd Aro, igaza van.
- Nem érdekelnek az aggodalmaid, Alec, és a tieid sem, Caius. Alec meg fogja mutatni Renesmee-nek a szobáját, vendégszeretettel, és büszkévé tesz engem. Rendben, Alec? - emelte fel a szemöldökét, miközben haragosan méregetett engem.

Lassan bólintottam, Aro pedig gyengéden megfogta a kezemet. Amint a bőre megérintette az enyémet, a szemei kitágultak a felismeréstől. Többet nem nézett rám, csak a fejemben keresgélt. Olyan arckifejezést öltött, mintha olyat látott volna, amilyet még soha. Mindent tudott, ami Renesmee érkezése óta megfordult a fejemben.
Oh, Istenem!


- Aro. - meg akartam vele értetni, hogy nem állt szándékomban folytatni a félvérrel azt, amit elkezdtem.

Mindent tudott. Minden érzett. Mindent látott. A gondolataim már az övéi is voltak. Féltem, hogy mi fog következni ezek után. Örültem neki, hogy Renesmee nem láthatta a gondolataimat. Biztosan ő is el volt foglalva a sajátjaival. Mi lesz most? Renesmee-re pillantottam, aki éppen a mi kis kommunikációnkat figyelte összezavarodott kifejezéssel az arcán.

- Aro? - vártam a reakcióját. Ez volt eddig a legemberibb dolog, ami átváltozásom óta történt velem. Hálás voltam, hogy legalább Jane nem volt jelen. Habár nem tudtam, éppen hol tartózkodott, de nem is érdekelt.
Arora meredtem, de ő nem nézett rám. Valószínűleg éppen egy halálos tervet kovácsolt a fejében.
- Ar. - kezdtem, de belevágott a szavamba.
- Vidd Renesmee-t a szobájába, Alec, és mutasd meg neki, hogy hol fog aludni. Egyedül. Aztán gyere vissza. Majd viszel neki ennivalót, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon éhes.

Nem tudom miért, de attól, ahogy Aro az egyedül és a éhes szavakat használta, csak még idegesebbé váltam. Biztos voltam benne, hogy ha tudtam volna izzadni, már csurom víz lettem volna. Végül bólintottam, és Renesmee-hez sétáltam. A vállunk véletlenül összeért, miközben elmentem mellette. Mindenkinek meg akartam mutatni, hogy nem jelent semmit számomra, de amikor hozzáértem, újra érezni kezdtem azt a bizonyos tüzet.

Kuncogni kezdett, ami némileg megsértett. Aztán hallottam, hogy valaki finoman köhécselni kezdett. Ki lehetett az? Hiszen vámpírok vagyunk, az Isten szerelmére!

Hátrafordulva láttam, hogy Marcus bosszantóan vigyorog rám. Ez olyan volt számomra, mintha egy gyorsvonattal jöttek volna nekem; érezte a köztünk lévő vibrációt.

Felix-re néztem, akin látszott, hogy nehezére esik visszatartani a nevetést. Fogalmam sincs, hogy ő honnan tudhatott a dologról, de ha már mindenki más tudott róla, nem is számított.

Gyorsan Renesmee-hez fordultam, és arra kértem, hogy kövessen. Értetlenkedve nézett rám, de azért utánam jött.

Egy szűk folyosón sétáltunk, én egy lépéssel előtte haladtam, és próbáltam nem az elmúlt pár percre gondolni.

- Szóval, miről beszélgettetek Aroval? - Derült égből villámcsapásként ért a kérdése.
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem vissza.

Nagyon utáltam őt. Embernek éreztem magam mellette. Gusztustalan volt, és még gyengének is tüntetett fel Aro és a többiek előtt. Biztos voltam benne, hogy ezekben a pillanatokban is rajtam nevettek. Egy nagy vicc voltam. Én, akit azelőtt soha nem gúnyoltak ki.

Hirtelen éreztem, hogy az erőm az irányításom nélkül lépett működésbe.
Hülye érzelmek!
Hallottam, ahogy a lépések lelassulnak, és amikor hátrafordultam megnézni, hogy még mindig követ-e, csak összezavarodottságot és félelmet láttam az arcán.





- Renesmee?

Kicsit oldalra billentette a fejét, mint aki nem hall rendesen. Felnyögtem, és megpróbáltam visszaadni neki a hallását, szerencsére sikeresen.

- TE.
- Csak elvettem a hallásodat, ennyi volt az egész - szakítottam félbe védekezőn, és gyorsan tovább mentem.
- Tudod, nem olvastam az ismertető füzetben, hogy ezek a túrák ilyen unalmasak. Lassíthatnánk? - kezdett panaszkodni.

Olyan gyorsan fordultam meg, hogy majdnem belém ütközött. Dühösen nézett rám, de barna szemei még így is gyönyörűek voltak. Hogy tud valaki egyszerre ilyen bosszantó és vonzó lenni? Legszívesebben kitéptem volna az összes hajamat.

- Csak, hogy tudd. Itt nincs semmiféle ismertető füzet, mert mi nem vagyunk egy vakációs pont! Nem tudom, hogy mit gondoltál, amikor eldöntötted, hogy idejössz, de akármi is volt az, rosszul gondoltad. Csak azért vagy itt, mert Aro egy vendégszerető ember. Ha rajtam múlt volna, már rég egy repülőn csücsülnél, ami visszavinne Amerikába, vagy talán már rég halott volnál.


Hallottam, ahogy nagy levegőt vesz, és ettől csak gyűlni kezdett a számban a méreg. A meleg, barna szemeivel dühösen nézett rám. A szíve gyorsan lüktetett, sokkal gyorsabban, mint előtte. A fogait kicsit visszahúzta, mintha azelőtt még meg akart volna támadni engem.

- Megértettem, Alec - sziszegte.
- Remek.

Megfordultam, és tovább sétáltam. Nemsokára elértük a szobáját.
Az ajtóhoz sétált, kinyitotta, és belépett rajta. Meg akartam figyelni a reakcióját, de esélyem sem volt rá.

- Ez lesz a. - Mielőtt befejezhettem volna a mondatot, bevágta az orrom előtt az ajtót. - Élvezze a lakosztályát, Miss Cullen! - mondtam gúnyosan a csukott ajtónak, majd visszaindultam Arohoz.

Mielőtt megérkeztem volna, ismerős léptek zaja ütötte meg a fülemet.

- Jane, drága nővérem. Nem tanított meg rá anyánk, hogy hallgatózni csúnya dolog? - kérdeztem anélkül, hogy megfordultam volna.

A nővérem kicsit alacsonyabb volt nálam, hosszú, szőke haja volt, amit általában összefogott, hogy kellő figyelmet tudjon szentelni annak a személynek, akit éppen kínzott. Az ajkai teltebbek voltak, mint az enyémek, és természetesen sokkal nőiesebb volt nálam. A legtöbb tulajdonságunk azonban egyforma volt. Ugyanolyan orr, szemek, és még a személyiségünk is hasonlított. Talán csak abban különböztünk, hogy ő egy kicsit jobban szeretett az embereknek fájdalmat okozni. Nem mintha én nem élveztem volna, de neki ez volt a specialitása.

Elém lépett, és egy csókot nyomott az arcomra, mint mindig.
- Nagyon sokáig voltál távol. Aro azt mondta, hogy hozol nekem valamit, amivel majd játszhatok, de te nyilvánvalóan egyedül szórakoztál. Mi történt az osztozkodással? - Egy vak ember számára az én nővérem lehetett volna a megtestesült ártatlanság, de én túl jól ismertem őt. Az, hogy Renesmee-vel is szórakozni szeretett volna, kissé zavart. Nekem kellett volna szórakoznom vele. Nekem és senki másnak. Megértettem a nővéremet, jobban, mint akárki más, elvégre ő volt az én családom.

- Épp' csak fölkészítettem őt a veled való találkozásra. Nem kellett volna?
- Tudod, én csak magamnak akarom őt. Kínozni, és végül megölni. Annyira... Szórakoztató lenne.
- Talán majd egyszer - válaszoltam, miközben tovább mentem. Aro már várt rám.

Pár lépés után éreztem, hogy Jane keze a vállamon pihen, és ennek hatására megálltam. Lassan sétálni kezdett körülöttem, kezeit a háta mögött tartva. Vigyorogni kezdett, én pedig biztos voltam benne, hogy tervez valamit. Furcsán néztem rá, amikor vihogni kezdett.

- Oh, Alec, én egy géniusz vagyok! Hoztál nekünk egy játékot - A hangja gyerekes volt, ami megijesztett, mivel az ő játékai nem monopoly-zásból álltak.

- Mire gondolsz? - kérdeztem, miközben felhúztam az egyik szemöldökömet. Nem volt sok időm. Biztos voltam benne, hogy ha még sokáig húznánk az időt Jane-nel, Aro kíváncsi lenne rá, hogy mit csináltam, és főleg arra, hogy kivel. Nem mintha aggódnia kellett volna. Mindent elrontottam a gorombaságommal.


- Nem szereted őt, ugye?

Bosszúsan megráztam a fejemet.


- Remek. Azt szeretném, ha elintéznéd, hogy elmenjen innen. Tudom, hogy ez neked nem lenne nehéz. Utáltasd meg magad és ezt az egész helyet vele annyira, hogy elmenjen. Azt akarom,hogy eltűnjön innen. Akkor majd kedvemre kínozhatom. Ugye milyen jól hangzik? - kérdezte, már-már tapsikolva az örömtől. Biztos voltam benne, hogy ha Jane egyszer meghal, rá nem a gyönyörűséges fehér fény fog várni. Habár érdekes volt a terve. Ha a lány eltűnik innen, akkor már nem érdekelne, hogy mi történik vele. Vagy legalábbis nem forogtak volna körülötte a gondolataim.

- Meglátom, mit tehetek - léptem gyorsan ki Jane körülöttem alkotott köréből.
Az utam további részét futva tettem meg.

Minden szem rám szegeződött, amikor beléptem a terembe. Életemben először tényleg megijedtem. Meg akartak ölni, tudtam előre. Szét akartak tépni, és el akartak égetni az érzéseim miatt. Megérdemeltem a büntetést, hiszen kikezdtem a félvérrel.

Vártam valamire, de csak kuncogást hallottam. Arora néztem, aki elégedetten mosolygott.

- Aro? - kérdeztem összezavarodottan.
- Egy fontos küldetést kapsz. Renesmee-nek csatlakoznia kell hozzánk, és erre te fogod rávenni - mondta Aro Markus-ra és Caius-ra nézve, akik csak bólintottak.
- Hogy csináljam?
- Nagyon egyszerű - Hatásszünetet tartott, és csak ezután szólalt meg. - Csábítsd el őt!

Jane terve talán mégsem fog működni...